A mai történethez vagy kell némi hit, vagy csak egyszerűen gondolj rá úgy, mint egy "szokásos" tündérmesére (végül is a beszélő fenyőfák és a mikulás sem kevésbé hihetőek). De karácsonykor beleférnek a csodák, úgyhogy bekerült a válogatásba. Nem a legkönnyedebb darab, de neki most nem is ez a dolga. Fogadd szeretettel ❤
Hugh Oliver: A karácsonyi ajándék
Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.
John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.
– Remélem a Doktor időben ideér – gondolta John – csak ez a sok hó ne esett volna!
Később így morfondírozott:
– Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik, és Jessie anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!
Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.
– Bejöhetek? – kérdezte. John habozott kis ideig, de látva átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a ráolvadt hó – beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon hálás volt az idegen.
– Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? – kérdezte John.
– Nagyon sok dolgom van – felelte az idegen – Nagyon sok helyre kell mennem.
– De hát hová kell menned ilyen időben?
– Bárhová, – mondta a különös idegen – mindenhová elmegyek ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt. Később John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.
– Tudom – felelte az idegen.
– De hát honnan tudod?
– Már odakinn hallottam a sírást.
John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.
Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja, – aki végig mellette volt – tette a halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt. John-on dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.
– Lány volt, vagy fiú?
– Fiú – felelte Jessie anyja – Akarod látni?
– Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.
John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan karjaiba vette, és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve, ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.
– Miért csinálja ezt, hiszen halott? – kérdezte Jessie anyja.
– Meleg kell neki!
– De hát meghalt! – mondta, szinte kiabálva a nagymama.
Az idegen azonban csak mosolygott, és tovább ringatta a gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan sírdogálni kezd.
– Csoda! Hiszen csodát tettél! – kiabált John – Visszahoztad a halálból a fiamat!
– Nem volt halott – válaszolt a férfi – Nem halhat meg, aki még nem is élt!
A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: – Gyorsan, tegye az anyja mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: – Mennem kell tovább.
John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen, vagy csókolja össze az idegent?
– Maradnod kell, maradj velünk, kérlek – örökre!
De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.
– Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! – kérlelte John – Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.
Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan elindult a friss havon.
Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte a vendéget, amíg eltűnt a messzeségben. Befelé indulva döbbent rá, hogy a távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.
Képek: nature.desktopnexus.com, oxfordmail.co.uk
Ha tetszett, lájkold a ViviVerzum oldalát, hogy ne maradj le a többi bejegyzésről sem!
Képek: nature.desktopnexus.com, oxfordmail.co.uk
Megjegyzések
Megjegyzés küldése