A december elsején induló adventi
mesekalendáriumhoz gyűjtögettem anyagot, és rengeteg szép, szomorú karácsonyi
történetet (is) találtam. Ezek kimaradtak a kalendáriumból, mert azt szerettem
volna, ha vidám, kedves, megható, vicces történetek kerülnek bele, szóval csak
a fény és csillogás, lehetőleg nem túlzásba vitt cukormázzal (azért még így is maradt
benne).
Úgy gondolom, hogy éppen elég kihívás,
fájdalom, megpróbáltatás és katarzis ér mindenkit a hétköznapokban. Az adventi
időszakban, az egyre sötétedő, rövidülő napokon nem erre vágyunk. Én legalábbis
általában nem. Inkább néhány szívet melengető történetre van szükségem, ami
lelkierőt ad a következő hideg reggelen is, amikor a vaksötét égboltot bámulom a buszra várva, amivel elzötyöghetek a munkahelyemre. Hogy aztán az egész
szürke napot ott töltsem, és mire kiszabadulok - újra csak sötét van
(félreértés ne essék: szeretem a munkámat és a kollégáimat is, csak a
ragyogó-melengető napfény hiányzik!).
Persze minden napunk más, a
folyamatos pozitivitás erőltetése pedig fárasztó és nem is jó. Néha
kifejezetten szüksége van az embernek egy kis elmélyülésre a lelke sötétebb
bugyraiban. Ráadásul rettenetesen sajnáltam volna
"elhallgatni" ezeket a mély gondolatokkal teli, művészien
megfogalmazott novellákat, úgyhogy összeválogattam néhányat, és némi saját
véleménnyel idelistázom most.
Hangsúlyoznám, hogy a válogatás
mélységesen szubjektív, és bár most úgy érzem, az összes karácsonyi
történetet elolvastam már, de nyilván ez nem igaz, szóval bizonyára csodálatos
történetek maradtak ki. Mégis, fogadd szeretettel, és vedd figyelembe, hogy
a novellák bármelyike tökéletes alapozás egy melankólikus, élet értelmén
merengős adventi vagy karácsonyi estéhez, és, ahogyan a címben is ígértem, nem
nagyon van benne csillámpor. Néha azonban nem is árt, ha olyasmibe futunk bele,
amitől kicsit összekapjuk magunkat, mert rájövünk, hogy bármi bajunk van is,
azért az még nem a világ vége. Többnyire.
(A címekre kattintva elolvashatod a
hozzájuk tartozó novellát is!)
Ha kötelező lenne karácsony előtt ezt
naponta elolvasni, biztosan kevesebben vennének élő fát. Persze nem csak ennyi
az üzenete, sőt, valószínűleg Andersen egyáltalán nem ilyen jellegű üzenetet
tervezett, de azért az én galamblelkem végig sírt a kis fáért. Főleg, hogy
minden állapota boldogság volt a következőhöz képest - végülis még a padlás is
jobb, mint a megaláztatás az udvaron. Azt hiszem. Ez pedig nagyon szomorú.
Ez az egyetlen sorában-szavában sem pozitív vagy boldog novella
igazán tudja, mi nem fér bele a karácsonyi csillogásba. Sajnálatot, szánalmat
előbb kelt, előbb taszít, mint hogy kiváltaná a megszokott karácsonyi
érzéseket. Számomra külön nyomasztó a gipszangyal giccsessége, amitől a főhős
el van ragadtatva, és az a "szomorú és igénytelen" élet, ami csak a
kiúttalanságba ragad. Mondjuk nem tudom, ezek után egyáltalán lehet-e bárkinek
kedve elolvasni, de azért nagyon jó novella ám, csak hát a legkevésbé sem
csillámos. Szinte minden sora fáj.
Andersen az egyetlen versenyző, aki két
művével is bejutott a válogatásba. Mondjuk azt hiszem, érthető. Gyerekkoromban
néztem, ahogyan Ariel lubickol a vízben, meg villával fésülködik, és
Sebastiannal perlekedik, majd ezen felbuzdulva elolvastam az eredeti Andersen
mesét, és meghasadt a világom. Hát, ő már csak ilyen. A kis gyufaárus lány
pedig egy igazi klasszikus, ha mégoly megrázó és fájdalmas is a kislány
élete és az általa elképzelt csodás valóság közötti szakadék. Vagy tán éppen
azért.
Még egy borzasztó körülmények között élő,
kihasznált, elhanyagolt kisgyerek. Rideg, önző felnőttek és komor, nyomorúságos
körülmények. Fagy, szenvedés, fájdalom. Közöny. Boldog karácsonyt. De azért...
elbűvölően ábrázolja a kisgyerekek fantáziavilágát. Jó lenne megint
kisgyereknek lenni. Persze csak ha nem kellene a végén halálra fagyni...
(Hoppá, szpojler...)
Zárásul egy szertelen, kedves fiatal
kanadai párról szóló tündéri, magával ragadó, ám keserédes történet, ami csak
azért itt kötött ki, és nem a kalendáriumban, mert nincs hepiend. Vagy
legalábbis nem klasszikus. De azért a komor történetek között ez a fekete
bárány, és még az is kiderül belőle, hogy milyen volt a századfordulón az állótükör a nyolcdolláros bútorozott szobákban
Ha tetszett, lájkold a ViviVerzum oldalát, hogy ne maradj le a többi bejegyzésről sem!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése